Alapige:

„Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, és eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.”

Ef 2,13-18

Tisztelt Honfitársaim, keresztyén Testvéreim!

Azért vagyunk ma együtt a világ különböző részeiről, hogy 1547-ben Európa történelemében Luka József által véghezvitt hőstett következtében elindult békefolyamatokra, megbékélésre emlékezzünk és ennek emléket állítsunk. Ez a tett közel 500 évvel ezelőtt történt, aminek híre mind a mai napit fennáll. Mit jelent ez? Azt, hogy erre emlékeznünk kell! Azt, hogy ebből erőt nyerhetünk!

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy minden emberi békének és megbékélésnek megvannak a maga határai, ameddig érvényes, azaz minden emberi béke egy adott történelmi kor békéje. Ami az idő előrehaladtával halványul, majd eltűnik, ezért újra és újra küzdeni kell érte, amihez erőt adhat a múlt egy-egy fontos békéje.

Békességről, megbékélésről beszél Pál apostol a felolvasott igében. Azonban nagyon különleges dolgot hallunk Páltól:

Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést” (Ef 2,13-14)

Érdekes módon, amikor Pál békességről beszél, akkor ezt a beszédét a békétlenségnél kezdi. A maga teljességében látja a dolgokat, hiszen ahol megbékélésről beszélünk, ott lennie kell valamilyen békétlenségnek is! És milyen igaza van! Hiszen az emberiség története az ellenségeskedésnek a története. Átjárhatatlan ellentétek vannak különféle népek, kultúrák között, aminek valóságát láthatjuk a mai Európában is! Ezeket a szakadékokat időnként félre tudjuk tenni, de megszüntetni képtelenek vagyunk.

Pál apostol teljesen reálisan látja az emberi történelmet, amikor arról beszél, hogy a kisebb megbékélések ellenére a teljes békesség mégis lehetetlen. Túl nagy az elválasztófal! Ebben a reménytelenségben hangzik a békesség evangéliuma:

„Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. […] Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, és eljött békességet hirdetett nektek,” (Ef 16-17a)

Jézus Krisztus nem annyit tett, hogy felszólított az ellenségeskedés felhagyására, hanem ő maga lebontotta a falat a testében, megölte az ellenségeskedést a kereszt által, azaz halála által. Nem kívülről hozott megoldást az ellenséges felek közé, hanem belépett az ellenségeskedés össztüzébe, a gyűlöletbe, a gyilkos indulatba, maga elhordozta azt, azaz belehalt ebbe a kereszten, hogy ezáltal békéltesse meg a nemzettségeket, hogy egy új emberiséget hozzon létre. Pál apostol azt mondja, hogy Jézus Krisztus teste maga az a hely, ami az ellenségeskedést megszünteti. Az ellenségeskedést nem lehet kívülről legyőzni, azt meg kell ölni, és ő önmagában öli meg. A békesség nem eszme, a békesség egy személy, maga Jézus Krisztus.

Ez a békesség a történelem bármelyik pontján elérhető. Ez a Szentlélek által kapcsolatot jelent Istennel és azokkal, akik szintén részesei ennek az új teremtésnek, azaz a helyi keresztyén gyülekezettel.

Szeretném hangsúlyozni, hogy az, hogy egy néppé tette őket Krisztus, az, hogy megölte az ellenségeskedést, nem jelentette, hogy semmi kérdés nincs afelől, hogyan élhetünk együtt. Vannak kérdések, problémák, nézeteltérések, azonban ezeket a végső cél a Krisztusban kapott új élet felöl nézhetjük.

Az egyetlen hely a világon, ahol a teljes békesség megtapasztalható: a keresztyén gyülekezet. Emlékeztessen bennünket erre ez az emléktábla!

ÁMEN.